Kézilabda

Kézilabda-vb: Zácsik játszhat Románia és Németország ellen

""

A válogatott a papírformának megfelelően – hol jó játékkal, hol akadozva – megnyerte első három csoportmérkőzését a szerbiai világbajnokságon, a fontosabb összecsapások azonban csak most következnek a számára.

Hajdu János szövetségi kapitány már biztos nyolcaddöntős együttese a szerdai szünnapot követően előbb Románia, majd pénteken Németország legjobbjaival mérkőzik.

A románok ellen az utóbbi időben tétmérkőzéseken pozitív, a németekkel szemben negatív a mérleg, ráadásul a magyar csapat a németek miatt maradt le a legutóbbi, 2011-es brazíliai vb-ről, és így közvetve a londoni olimpiáról.

Ha csütörtökön Újvidéken – várhatóan csaknem ezer magyar szurkoló előtt – sikerülne nyerni, akkor a válogatott csoportjában másodiknál rosszabb már nem lehet, és a kiesés szakasz elején elvileg könnyebb ellenfelet kaphat.

A kapitány benevezte a tornára az eddigi hasi fájdalmak miatt pihentetett Zácsik Szandrát.

„A kötelező győzelmek a legnehezebbek, ráadásul a feljövő országok tanulnak is, ügyesednek is. Most viszont jönnek a komolyabb összecsapások, és más lesz a motiváció – mondta Hajdu. – Tudtuk, hogy az első három meccsünk felvezetője lesz a következő szakasznak. Akkor lehetünk sikeresek, ha az eddiginél kevesebbet hibázunk, főleg védekezésben, és jobban összpontosítunk.”

KÉZILABDA
Az újvidéki csoport további programja, csütörtök, 4. forduló:
Ausztrália-Csehország 14.45
Németország-Tunézia 17.00
MAGYARORSZÁG-Románia 19.15
péntek, 5. forduló:
Tunézia-Ausztrália 14.45
MAGYARORSZÁG-Németország 17.00
Románia-Csehország 19.15
Az állás:
1. Magyarország 6 pont (100-66), 2. Németország 6 pont (99-70), 3. Románia 4 (82-56), 4. Csehország 2 (87-96), 5. Tunézia 0 (65-81), 6. Ausztrália 0 (43-107)